Az élethosszig tartó tanulás (LLL- vagyis Life Long Learning) a felgyorsult változó világban elengedhetetlen egy jó szakember számára. A változás nemcsak a generációk változásában, hanem a tudományokban is megjelent. Ami 20-30 éve működött, manapság már nem biztosan hozza meg a várt eredményt. Nem azért, mert a tudás elavult volna, hiszen az állandó, hanem azért, mert a 2000-es évek elmúlt két évtizede alatt megváltozott az emberek alapállapota.

Vegyen részt szakemberképzésünkben és sajátítsa el az új metodikára épülő Baracsy módszert.

A Baracsy-módszer alaptanfolyama a Trénerképzés, óraszáma: 60 óra, nem akkreditált képzés. A Trénerképzés elvégzése Dsmile program megtartására nem jogosít. Azonban a 10 órás gyakorlat elvégzésével Certifikált trénerként Kiscsoportos Dsmile program tartására jogosít sikeres vizsga esetén.

Certifikált trénereink munkáját kapcsolattartással és tanácsadással támogatja a Dsmile program és Edukációs Központ.

A Ráébresztő vizsgálatot Expertjeink végezhetik, amely 10 órás elméleti, sales és gyakorlati képzést biztosít a jelentkezőknek. A ráképzést csak Certifikált programok végezhetik el.


 b zsiraf

b zsiraf

 

Az élethosszig tartó tanulás (LLL- vagyis Life Long Learning) a felgyorsult változó világban elengedhetetlen egy jó szakember számára. A változás nemcsak a generációk változásában, hanem a tudományokban is megjelent. Ami 20-30 éve működött, manapság már nem biztosan hozza meg a várt eredményt. Nem azért, mert a tudás elavult volna, hiszen az állandó, hanem azért, mert a 2000-es évek elmúlt két évtizede alatt megváltozott az emberek alapállapota.

Vegyen részt szakemberképzésünkben és sajátítsa el az új metodikára épülő Baracsy módszert.

A Baracsy-módszer alaptanfolyama a Trénerképzés, óraszáma: 60 óra, nem akkreditált képzés. A Trénerképzés elvégzése Dsmile Tréning megtartására nem jogosít. Azonban a 10 órás gyakorlat elvégzésével Certifikált trénerként Kiscsoportos Dsmile Tréning tartására jogosít sikeres vizsga esetén.

Certifikált trénereink munkáját kapcsolattartással és tanácsadással támogatja a Dsmile Tréning és Edukációs Központ.

A Ráébresztő vizsgálatot Expertjeink végezhetik, amely 10 órás elméleti, sales és gyakorlati képzést biztosít a jelentkezőknek. A ráképzést csak Certifikált trénerek végezhetik el.

Trénerképzés – Alapképzés, I. modul

Díja: 295 000 Ft

Részletes leírás: 

A trénerképzés a járványügyi helyzet függvényében ONLINE formában kerülhet megtartásra!

Tananyag:  A Baracsy-módszer (Dsmile Body Balance program) elméleti háttere, sajátos didaktikai módszere, az alapgyakorlatok megismerése. A képzés része a tréneri kézikönyv elméleti és gyakorlati anyaga. A komplex program gyakorlatai és tematikája; a szájlégzés okainak megszüntetése, testtartásjavítás és a természetes légzési mechanizmusok visszaállítása, az izomegyensúly és az orofaciális myofunkció összefüggései. Komplex logopédiai eljárás, a fogszabályozás, hangképzés, légzés és testtartásjavítás egyik kulcsfontosságú újítása. Elemi mozgás- és hanggyakorlatok. További információk (képzési szerződés, tematika) és a képzés programja a regisztrációt követően érhető el.

Az I.modul elvégzését követően gyakorlati vizsgán kell bemutatni a tanultak ismeretét, amely a II.modul (gyakorlat) megkezdésének feltétele. A II. modul elvégzését követően jeéentkezhet a jelölt Certifikációs vizsgára, amely sikeres vizsgát követően a módszer hivatalos alkalmazására jogosít.(B/2020/000305)

Jelleg: Elmélet és gyakorlati megismerése

Időtartam: 6 nap (60 óra)

A képzés időpontja: 2023.október 18. (szerda),20-21. (péntek-szombat), 25 (szerda), 27-28. (péntek-szombat)

jelentkezek

Certifikált trénerképzés - II. modul (gyakorlat)

Díja: 155 000 Ft

Részletes leírás: 

A Certifikált trénerképzés - Gyakorlat programot azoknak ajánljuk, akik szeretnének a módszerrel dolgozni.

Tananyag: I. modul: A Baracsy-módszer (Dsmile Body Balance program) elméleti háttere, sajátos didaktikai módszere, az alapgyakorlatok ismerete. A képzés része a tréneri kézikönyv elméleti és gyakorlati anyaga, A komplex program gyakorlatai és tematikája; a szájlégzés okainak megszüntetése, testtartásjavítás és a természetes légzési mechanizmusok visszaállítása. Ez az innovatív logopédia és fogszabályozás egyik kulcsfontosságú újítása. Elemi mozgás- és hanggyakorlatok ismerete.

Egy gyermekcsoport 10 alkalmas programja, supervisor közreműködésével. A gyakorlaton éles helyzetben alkalmazza a leendő tréner a 6 napos képzésen elsajátított ismereteket. Elsajátíthatja a módszer rendhagyó kommunikációs eszköztárát vezető tréner irányításával. A gyakorlati órákon "team teaching" formában valós időben szerezhet tapasztalatot, a foglalkozások végén összefoglaló elemző jegyzetet kap az adott alkalom történéseiről. A II. modul csak az I. modult követő teljesített Gyakorlati vizsga után végezhető el! További információk (képzési szerződés, tematika) és a képzés programja a regisztrációt követően érhető el. (B/2020/000305)

Jelleg: Elmélet és gyakorlat alkalmazása

Időtartam: 3 hónap alatt megtartott Dsmile kiscsoportos program: 10 foglalkozás (összesen kb 15 óra a ráfordított idővel együtt)

Dátum: 2023. (az I.modul elvégzését követő sikeres vizsgát követően)

jelentkezek

Expert képzés - III. modul

Díja: 80 000 Ft

Részletes leírás: 

Tananyag: Baracsy-módszer (Dsmile program) legfontosabb alappillére; a páciens együttműködési készségének felébresztése. Ahhoz, hogy érdemben tudjunk valakivel együttműködni- akár gyermek, akár serdülő, akár felnőtt az illető- fontosnak tartjuk, hogy értse, mi, miért és hogyan történik vele, ez a Ráébresztő Vizsgálat célja. Az expert képzés során ezeket a szempontokat tanítjuk meg tudás, képesség, attitűd és autonómia kérdéskörben (ennek feltétele minimum 3 db 10 alkalmas program megtartása certifikált trénerként).

Jelleg: alapismeretek oktatása, sales elméleti képzés, gyakorlati képzés

Időtartam: 2 nap (15 óra) + 10 óra gyakorlat

 

jelentkezek

Vizsga

Díja: 20 000 Ft

Részletes leírás: 

A jelölt bemutatja az I. modul elméleti és gyakorlati tudását, a vizsgát követően jelentkezhet gyakorlatra a Dsmile Központban.

Jelleg: Az elsajátított ismeretek bemutatása

Időtartam: 1 óra

jelentkezek

Certifikációs vizsga

Díja: 30 000 Ft

Részletes leírás: 

Tapasztalatok megosztása, dokumentáció (fotókollázsok, fotók elkészítése) bemutatása. Sikeres vizsga esetén Certifikált Dsmile trénerként dolgozhat, a Dsmile Hungary Kft. partnereként.

Jelleg: Az elsajátított ismeretek bemutatása, teszt

Időtartam: 1 óra

jelentkezek

Konzultáció

Online konzultáció Trénereknek:

A Dsmile program alapvetően személyes műfaj, de lehetőséget teremtett(ünk) az online konzultációra, hogy támogassuk trénereink munkáját.

Előzetes egyeztetés után Zoom-felületen segítünk a gyakorlatok pontosításában, esetmegbeszélés vagy a foglalkozásokon felmerült kérdések tisztázásában.

A konzultációt megelőzően a szükséges dokumentációt kérjük eljuttatni.

Online konzultáció Trénereknek

A Dsmile program alapvetően személyes műfaj, de lehetőséget teremtett(ünk) az online konzultációra, hogy támogassuk trénereink munkáját.

Előzetes egyeztetés után Zoom-felületen segítünk a gyakorlatok pontosításában, esetmegbeszélés vagy a foglalkozásokon felmerült kérdések tisztázásában.

A konzultációt megelőzően a szükséges dokumentációt kérjük eljuttatni...

oktatoink

letoltes 1